Ilyés Krisztinka: „Útvonalakat nyithat azoknak, akik most ismerkednek az életművel”
Interjú Balázs Imre Józseffel, a Szőcs Géza: Összegyűjtött versek szerkesztőjével
„Túl korai még ez a kötet, túl hirtelen és váratlanul kellett ennek a pályának lezárulnia” – meséli Balázs Imre József, a Szőcs Géza: Összegyűjtött versek című – most megjelent – kötet szerkesztője. A könyv a három éve elhunyt költőre, Szőcs Gézára emlékezik, aki idén töltötte volna be hetvenedik életévét. Balázs Imre József az 1990-es évek közepe óta lelkes olvasója és értelmezője a Szőcs-lírának, azóta pedig – a tanulmányszövegei mellett – a BBTE Bölcsészettudományi Karán diákjaival kisebb, csoportos projektmunkákkal is kutatja a Szőcs-életmű korszakait. Idén a költő családjának felkérésére elvállalta az Összegyűjtött versek szerkesztését. Ennek apropóján beszélgettünk a Szőcs-életműről, a munkafolyamat nehézségeiről és szépségeiről is.